Mese Dórinak

Ezt a mesét Dórinak írtam, hogy minél hamarabb meggyógyulhasson.
Természetesen Táblácskát küldtem Neki, s mellé járt ez a mese.

Egyszer volt, hol nem volt, elég messze, de mégsem olyan messze, mint ahol a madár se jár, volt egyszer egy kismadár. Ez a kismadár egy hatalmas tölgyfa lombjai között éldegélt. Fészke a tölgyfa sűrű ágai között bújt meg, gallyakból és szalmából építgette-szépítgette minden nap. Minden nap egy picike szál szalmát vagy egy aprócska gallyat tett csak hozzá, mégis az évek során az övé lett a legeslegszebb fészek az egész kerek erdőben. Csodájára járt az erdő apraja-nagyja! A nagyobb madarak, a nyuszi, de még a medve is csak ámult-bámult, mire volt képes ez az icipici kismadár.

–         Kismadár! – kiabált fel a nyuszi neki. – Hogyan tudtad ezt a gyönyörű fészket megépíteni? Hiszen vagy százszor akkora, mint te magad vagy!

–         Ó nyuszi, ez igazán nem varázslat! – illegett-billegett a kismadár az ágon, de csak miután letisztogatta a reggeli morzsákat a tollairól. – Csak mindig egy picit, mindig egy nagyon pici darabkát tettem hozzá. Az hidd el, nem volt nehéz! Elhiszed, nyuszi?

A nyuszi elgondolkodott.

–         Azt elhiszem, hogy egy szalmaszál nem nehéz neked. De hány szalmaszálat kellett idehordanod? Az nem volt fárasztó? – kíváncsiskodott.

–     Ha egészen pontosan szeretnéd tudni, akkor háromszázötvenhatmillió – négyszázkilencvenkétezer hatszázhetven szalmaszálat hoztam ide a csőrömbe csippentve a szomszéd szántóföld mellől! – jelentette ki büszkén a kismadár, és egy kicsit elpirult. Szerény kismadár volt, nem verte nagydobra az ügyességét, de ha már kérdezték, örömmel válaszolt.

–         Ejha! – rikkantotta a nyuszi. – Eddig még el sem tudok számolni! Én csak egy, kettő…

Mielőtt a nyuszi háromig számolt volna, kibújt a bozótból a medve.

–         Hallottam ám, miről beszélgettek! Egy kislány jut eszembe róla! – dörmögte.

–         Tényleg? – kíváncsiskodott a kismadár, és egyik lábáról a másikra ugrált.

–         Bizony! – mondta a medve.

–         És miért jutott eszedbe a kislány? – kérdezte a nyuszi érdeklődve.

A medve elmosolyodott, és megsimogatta az állát.

–        Ismertem régen egy kislányt, aki ma már nagyon nagylány, és már neki is van kisfia is, kislánya is…

–        De miért jutott eszedbe? – vágott közbe a nyuszi.

–       Azért jutott eszembe, – fordult a medve a kismadárhoz – mert ahogyan te a millió aprócska szalmaszálból építgetted a házad, úgy lett apránként a kislányból is nagylány.

–        Szalmaszálból építette fel saját magát? – kérdezte a nyuszi bizonytalanul.

–        Nem, dehogy – mosolygott a medve.

–        Akkor hol vannak most a szalmaszálak? – kérdezte a kismadár.

–     A szalmaszálak a fészkedhez kellenek. – felelte a medve. – A kislány szalmaszálai pedig minden apróság: egy ölelés, egy virág, egy mosoly, egy puszi…

–        Azt hiszem, kezdem érteni, mire gondolsz – mélázott el a nyuszi. – Ez a sok minden olyasvalami, ami boldoggá tesz minket!

–        És közben észrevétlenül felnövünk, ugye? – kérdezte a kismadár.

–        Pontosan! – válaszolta a medve. – Minden kis apróság, amit kapunk, egy szalmaszál. Minden pici dolog! Minden kis ajándék, minden kedves szó egy szalmaszál, amivel felépíthetjük saját magunkat, ahogy nyuszi mondta. De ezek nem valódi szalmaszálak.

–        Hanem milyenek? – kérdezte a kismadár.

–        Ezt nagyon nehéz elmondani – töprengett a medve. – De az bizonyos, hogy vannak köztük láthatatlanok is! Az ám! És ezek a szalmaszálak nagyon nagyon sok helyről származnak, nem csak a szomszéd szántóföld mellől! Messziről, nagyon messziről, és még messzebbről. Ismerősöktől, ismeretlenektől, emberektől, állatoktól, de még növényektől is.

–         Növényektől? – csodálkozott a nyuszi.

–         Persze! Ti örültök, ha egy növény virágot hoz? Hogyne örülnétek! – mondta a medve. – Ti örültök, ha egy fa tavasszal szép zölddé válik? Hogyne örülnétek!

A kismadár és a nyuszi egyetértően bólogatott.

–         Milyen igazad van! – mondták felragyogva, szinte egyszerre.

–         Annyi mindennek lehet örülni! – folytatta a kismadár. És minden, aminek örülünk, egy szalmaszál! De jó, hogy ezt elmondtad, medve!

A medve nagyon boldog volt.

–         És ahányszor örülünk, mindig egy szalmaszállal nagyobbak vagyunk! – Ha betegek vagyunk, nagyon sok apró szalmaszál kell ugyan hozzá, de végül meggyógyulunk! Egy kis apróság mindig. Nem kell egyszerre sok. Egy kis apróság is elég!

–         Most már mindent értek! – virult fel a nyuszi. – Mindent csak apró szalmaszálakból kell felépíteni, és akkor nem is olyan nehéz!

–         És sok szalmaszál segít minket meggyógyulni, ha betegek vagyunk! – tette hozzá a kismadár. – Én a fészeképítéshez ugyan értek, de nem gondoltam volna, hogy ennyi mindenre jók ezek a kis szalmaszálak!

A medvének remek ötlete támadt:

–         Tudjátok mit? Adjunk mi is egymásnak egy-egy szalmaszálat! – kiáltott fel.

–         Menjünk a szomszéd mezőhöz, és keressünk! – javasolta a kismadár.

A nyuszi felugrott a medve hátára, és futva követték a kismadarat, aki szélsebesen repült a mező felé. Amikor odaértek, találtak is hat szalmaszálat.

Egyet adott a medve a kismadárnak, egyet pedig a nyuszinak. Egyet kapott a kismadártól a nyuszi és egyet a medve is. Végül a kismadár osztotta szét a megmaradt két szalmaszálat: egyet a medvének, egyet a nyuszinak. Nagyon örültek, és mindannyian többek és nagyobbak lettek egy szalmaszállal.

A nyuszi ekkor felkiáltott:

–         Nézzétek! Itt van még egy szalmaszál a falevelek alatt!

–         Kié legyen? – kérdezte a kismadár.

Törni kezdték a fejüket: hogyan osszák el a szalmaszálat, hiszen csak egy van belőle! A kismadár is nagyon erősen töprengett. Végül felragyogott az arca:

–         Megvan! Adjuk ezt a szalmaszálat Dórinak! Azt csiripelték nekem, hogy neki is sok-sok apró szalmaszálra van szüksége! Hátha fog neki örülni, és annak mi is örülni fogunk!

Ebben mindannyian egyetértettek. A medve és a nyuszi nagyon büszke volt a kismadárra. Ő pedig fogta a szalmaszálat és elindult vele Dórihoz.

Még most is repül vele … de lehet, hogy már oda is ért!

Ugye Dóri, odaért?

Vélemény, hozzászólás?