Elmondod. De nem jön ki eléggé.

Megöleled. De kevés.

Lehetne jobban szorítani.

Lehetne többet, szebbet mondani.

Örök elégedetlenség? Bárcsak minden ember EZZEL lenne elégedetlen!

Valahogy márpedig ki kell fejezni, mert határtalan méreteket ölt. Nem hiszed el, annyira jó, és erre még rátesz egy lapáttal. Aztán még egy lapáttal. Lapát lapát után. Ölelés ölelés után.

A főnix az ölelésben. Az ölelés végén hamuvá lesz? Akár igen, akár nem: a hamvaiból újjáéled, és újra szorít.

Írsz, beszélsz. Kevés. Alkotsz: festesz, rajzolsz, zenélsz. Egy opera is kevés!

Ha találkozol vele, tudod, hogy igen, ez az. Mit is éltél meg eddig ehhez képest? Mégsem sopánkodsz. Mert az is nagyon jó, ami eddig volt.

De mindig van tovább. Mindig lehet még ennél is jobb. Hogyan?

És hogyan dolgozhatjuk fel?

Jó hír: nem kell feldolgozni sehogy. Csak meg kell élni. Nem kell “túllenni” rajta. Csak át kell élni. Csak úgy lenni.

Kevés az ölelés? Ölelj többet. Ki tiltja meg, hogy többet öleld? Öleld ameddig akarod. Ahogy csak bírod.

Hiszen szereted.

Kifejezhetetlenül végtelenül.

Ne akard kifejezni hát. Csak szeresd. És tudni fogja. Sőt. Már most tudja.

És te is tudod. Mert szeret. És úgy ölel, ahogy csak akar. Megteheti. Miért ne? Csak úgy van. Nincs oka.

Csak szeret.

És te szereted.

Ha tetszik, oszd meg, sokaknak adhatsz ezzel:
20