Hiába dicséred meg.

Neki nem ez számít. Nem kell ömlengened, hogy mennyire nagyon jó. Nem kell díjat adnod neki. Nem kell oklevelet adnod, meg ezer ajándékot.

Neki nem az számít, hogy ki nyer és hogy ki mennyire profi.

Ha nyer, akkor azt mondja: “Kösziiii”, és megy tovább.

Vannak, akik képtelenek feldolgozni, ha nem ők nyernek. Akik túlhajtják magukat. Vagy akiket túlhajtanak. És vannak, akik azt is képtelenek jól kezelni, ha nyernek. Mert már a következő versenyhelyzetre gondolnak. Aggodalommal vagy várakozással? Ez mindegy.

De neki nem ez számít. Pedig mérhetetlen tehetség. Rajzban is és emberségben is. A tehetség ugyanis emberségben is megjelenhet. Úgy hívják érzelmi intelligencia.

Hiába dicséred meg, jól esik neki, de nem ez a fontos.

Neki az a fontos, hogy adjon. Örömet szerezzen és ezzel segítsen jobban érezni magát valakinek. Neki a sikerélmény az, ha mások boldogok, nem pedig a díjak serege. Minél többen boldogok, annál jobb neki is. Adok – kapok helyett adok – adok.

Ez a rajz tartalmazza mindezt. A fiamnak készítette, Bubunak. Mert tudja, hogy Bubu egy vicces figura. Ezt rajzolta meg, olyan érzékkel, ami egy felnőttben is ritkán van meg. Ha ezt valaki a Táblácskához küldené be jelentkezés gyanánt, akkor behívnám elbeszélgetni.

De Bebit már ismerem. Jó vele beszélgetni. Sokszor találkoztunk már és mindig sokat ad nekem.

Bebi imád másoknak örömet szerezni. Tanítani, megmutatni, mit hogyan kell. A leggyémántabbak egyike.

Tíz évesen arra képes, amire mi felnőttek is néha alig. Megbecsülni a másikat és adni neki.

Mert aki tudja, szereti. Aki nem tudja, tanulja. Aki szereti… tanítja.

Köszönöm, Bebi, hogy ismerhetlek!

Robi

Kövess minket a Facebookon is:
20