A jó tanár példát ad – Berta Gabriella írása

A jó tanár példát mutat, olyan világot nyit meg emberségben és tudásban, amelyet diákja soha nem felejt el. De milyen is egy jó tanár? Nem él elzártan tanítványaitól, élete nyitott könyv előttük. A jó tanár egész életével tanít és nevel. Egy beszélgetésben mindig annyit ad át saját magából a diáknak, mint amennyit tőle bizalommal megkapott. Nincs az életében kettős mérce, s ezzel olyan stabil pontot ad, amely egyéniségét ebben az elbizonytalanodott világban fontos értékké emeli. Sokszor hallottam már szülőktől, diákoktól, hogy mindenkinek a saját szerencséjén múlik, hogy milyen pedagógusokat kap. Azt hiszem, saját szakmai berkeinkben is hazudnánk magunknak, ha azt állítanánk, hogy minden pedagógus jó pedagógus. Valljuk be, hogy ez egyáltalán nincs így! Biztos mindenki tud kollégái között olyat, akinek a munkáját látva bizony sajnálja a keze alá kerülő tanítványokat. Esetleg olyat, aki saját maga szánalomra méltó, mert gyengeségeit a gyerekek azonnal észrevéve bizony lehetetlenné teszik számára a tanítást.

Sokan megfogalmazták már, hogy milyen a jó pedagógus:
  • kreatív személyiség, megértő
  • szereti, tiszteli a rá bízott gyerekeket
  • személyes vonzereje van, humoros
  • találékony, tekintélye van
  • önmagát adja, spontán, szabad módon viselkedik
  • meglátja a pozitív tulajdonságokat, és elő is tudja hívni a gyerekből
  • a gyerekkel töltött időt élménnyé tudja tenni, empatikus
  • magas fokú intelligencia jellemzi
  • jó pedagógiai érzékkel megáldott
  • magyaráz, irányít, szervez, érdeklődő
  • figyel az egyéni különbségekre
  • figyel az órák hangulatosságára, légkörére, aktivitásra ösztönöz
  • érdekessé teszi az anyagot

És mindezt csak akkor képviselheti, ha erről hivatalos papírja van? Szerintem egyáltalán nem így fest ez a dolog. Én személy szerint már középiskolás éveim alatt éreztem magamban azt a tüzet, ami a mai napig kísér pedagógiai pályámon. Vallom és vállalom – bátran kövezzen meg, aki nem így gondolja -, hogy a diplomám nélkül sem lennék rosszabb pedagógus, mint amilyen most vagyok. Mert annak születtem. Erre a pályára születni kell, ezt nem lehet csak azért művelni, mert van róla egy egyetem által lepecsételt igazolás! Aki nem azért tanít, mert ez a hivatása, az élete, az rossz pedagógus.

Ezek a gondolatok akkor öltöttek testet végérvényesen bennem, amikor megismertem Vámos Robit.

Azt az embert, aki mindenféle cirádás papír nélkül bejött a harmadikos osztályomba, és öt perc múlva azt éreztem, hogy mindig is ismertem. Azt a szimmetrikus kapcsolatot, amit pillanatok alatt kialakított a tanítványaimmal, nyugodt szívvel ajánlanám követendő példának, sőt, kérném Robit, hogy ha ezt tudja, akkor tanítsa valahol! Mert a főiskolán sok dologra megtanítottak engem is, és kollégáimat is. Egyre nem, a legfontosabbra: hogyan kell tanítani? Hogyan kell kiállni a gyerekek elé, mit kell nekik mondani, milyen formában kell azt a valamit mondani, hogy megértsék, hogy szeressenek, hogy barátok legyünk az első találkozástól kezdve.

Robi a barátjuk immár egy éve. A barátjuk és a tanáruk. Így kettő az egyben. És tudja, ismeri azt az arany középutat, ahol barátként tisztelik, példának tekintik őt a gyerekek. Mert pedagógus, mégpedig vérbeli. Nem, nincs neki róla diplomája. Viszont rendelkezik az összes olyan tulajdonsággal, amit hivatalosan a jó pedagógusról írt tanulmányokban olvashatunk. Mert ő pedagógusnak született! Mint ahogyan közülünk oly sokan.

Olyan órákat tart, ahol rend van, ha annak kell lennie, jókedv üti fel a fejét, ha itt az ideje, és mindenki örömmel teljesíti a rá kiszabott feladatokat. És haladnak. Egyre mennek előre együtt ezen a közös úton, ahol mindenki egyenlő, ahol mindenki jó, ahol mindenki tud valamit hozzátenni a közös munkához, mert mindenki értéket képvisel, mert mindenki ért valamihez valamilyen formában. Robi ezt a valamilyen formát is ismeri, és előbogarássza a diákokból. A gyerekek tudják, hogy hibázhatnak, mert a hibáikból tanulnak, azokat ki lehet javítani. Hogy mindezt esetleg egy rajzból tanulták meg? Nagyszerű!

Ha van egy olyan ember, aki egy rajzon keresztül meggyőzi a diákokat, hogy mindenki értékes tagja a közösségnek, hogy nélküle már nem ugyanaz lenne az osztály, hogy merje vállalni saját magát és hibáit, mert azok nem halálos bűnök, akkor az a  pedagógus, aki úgy ítél meg valakit, hogy van-e csodás képességeiről diplomája, üljön le egy pillanatra és kérdezze meg saját magát: milyen pedagógus vagyok én, hogy ettől a csodától megfosztom a diákjaimat? Földhöz ragadt és maradi?

Berta Gabriella
tanító, Tiszalúci Arany János Általános Iskola

Kövess minket a Facebookon is:
20

Leave a Reply