Tizenkét kavics – de elég jók?

Kánikula – már reggel 9-kor 28 fok. A parton picit elviselhetőbb.

A kavicsok sisteregve örülnek, ha végre elhalad egy szárnyashajó, és vizesek lehetnek. De örülnek annak is, ha kacsáznak velük.

Tudtad, hogy a kavicsok örülnek, ha kacsáznak velük? Vagy ha szívecskét keresnek közöttük? Ilyenkor egész sok kavics szívecskévé válik! Ilyenkor belelátod, hogy szív, még akkor is, ha amúgy csak elmennél mellette.

Zoé ötödikes lesz, nagylány már. Sokszor találkoztunk már a piliscsévi osztályban. Marika néni a szeretetre nevelte őket négy csodálatos éven át. Meg is látszik: sok-sok igazi ajándék, igazi Gyémántbogár van az osztályban. Zoé különleges precizitásával és gondosságával tűnt ki nekem. Meghívtam hát egy Felhőtlen Napra.

A kavicsok a parton játszani akartak. Szívecskéket kerestünk. Öt perc volt rá mindkettőnknek. Találtam egy marokkal, mire letelt az idő. Zoé öt darabot hozott, mondván: „Hát, ezek annyira nem szívek de jó lesz.”

Ő sok mindennel van így: „Nem lett valami szép” – mondja a rajzára. „Annyira szépen nem tudok…” – mondja a színezésére. Megállapítottuk, hogy ELÉG jó, ELÉG szép és ELÉG szív minden kavics, amit talált. Mert nem kell tökéletesnek lennie! Mert nem kell ebben senkivel versenyezni. Hiszen nem mondtam, hogy az nyer, aki többet vagy szebbet talál. Egyszerűen csak örüljünk annak, ha találunk! Akár csak egyet, akár csúnyácskát, torzat, csorbát, aprócskát.

Szívnek lenni jó, de az, ami kánikulában egy kavicsnak maga a csoda, az…

A kacsázás!

Zoé most próbálta először: megmutattam neki, mi is itt a lényeg. Nem azt mondtam el, hogy hogyan KELL eldobni. Meg hogy milyen kavicsot KELL felszedni hozzá. Csak azt mondtam el, ami feltétlenül szükséges. Az első kísérletek és az első sikeres kacsázás után megérkezett a várva várt szárnyashajó. Hasította a vizet! A kavicsok már a hullám előtt, előre mosolyogtak.

Tizenkét kavicsot válogattam össze Zoénak, majd megkérdeztem:

– Szerinted a tizenkettőből hány fog pattani a vizen?
– Hm, három.
– Oké – mondtam, és megadtam a startjelet.

Az első nem sikerült. A második sem. Aztán megérkezett az első sikeres dobás. Majd a második is. Aztán a harmadik. Elfogytak a kavicsok. Tizenkettőből három. Ahogy megbeszéltük, igaz? Semmivel sem több. De kevesebb sem. Mert Zoé, amikor két sikeres dobás volt még csak, odapillantott a kavicsokra, és látta, hogy még négy hátravan. A következő rögtön sikerült! Érdekes?

Na jó. Nézzük meg még egyszer!

Tizenkét kavicsot válogattam össze.

– Na és most hány fog sikerülni?
– Három – válaszolta mosolyogva.
– Ne már, legyen több, mint az előbb!
– Akkor négy!

Az első rögtön sikerült. Aztán néhány nem… végül a tizenkét kőből mit gondolsz, mennyit sikerült felpattintani?

Hármat.

Az utolsó kő véletlenül a partra esett le. Engedélyeztem egy extra dobást, de hogy igazságos legyen, egy olyan kavicsot adtam Zoé kezébe, amivel nehéz kacsázni.

Sikerült. Meglett a négy.

De az első kimondott cél a három volt, és ez is történt: a negyedik leesett – csak a pót-dobás hozta vissza!

Zoé végre úgy mosolygott, hogy láttam benne a fényt. Mert ez az a boldogság és sikerélmény, amit leírhatatlanul szeretek látni az arcokon!

Sikerült elérni a célt. De vajon ki határozza meg a célt? Ki határozza meg, hogy hány kísérletből hány sikreülhet? Senki más, mint mi magunk!

Zoé, higgy magadban!
A szívek, amiket gyűjtesz, mindig ELÉG szépek és ELÉG jók. És minden annyira sikerül, amennyire elhiszed, hogy sikerülni fog.

A kánikulában a tűzforró kavicsok nagyon várják a szárnyashajót – és hogy tizenkettőből tizenketten higgyenek magukban.

Robi

Share:

Vélemény, hozzászólás?